A Vaják Könyvek Rangsorolva

Végtére is ízlésről nincs mit vitatkozni. Elsőre úgy tűnhet hogy a Viharidőnek igazán nincs létjogosultsága, hiszen a Vaják-saga utolsó kötete után több mint tíz évvel megjelent előzményregény, ráadásul konkrétan még csak nem is kapcsolódik az öt részes sorozathoz, viszont a két novelláskötet után elolvasva nyilvánvalóvá válik, hogy még így is rengeteget hozzá tud adni az Andrzej Sapkowski által megálmodott világhoz, és egy tökéletes átmenetet nyújt a rövidpróza és a Tündevérrel induló regényfolyam között. Nehéz feladat elé állítottam magam, amikor megígértem, hogy rangsorolom a Vaják könyveket élvezeti értékük szerint. Érdemes azonban taktikusan nekilátni a tartalomfogyasztásnak, projektmenedzser típusú embereknek kiváló segédanyagot tudunk ajánlani. Nehéz is lenne a lista aljára tolnom egy kötetet, ami ennyi fantasztikus kaland nyitánya volt, de kétségtelen, hogy a gyűjteményben szereplő novellák Sapkowski képzeletének legjobbjai.

A jobbára visszaemlékezésekre és a trubadúr Kökörcsin feljegyzéseire alapuló narratíva összetettsége mesteri írókészségről tanúskodik, Bonhart karaktere pedig ékes szóval bizonyítja, hogy Sapkowski még mindig az egyik legjobb, ha karakteralkotásról van szó. Akár a király, kinek kedvenc lányát kellett kiválasztania, magam is évődtem és átkoztam a pillanatot, amikor rábólintottam a kihívásra. Sodró lendületű meseszövése, izgalmas fordulatai és sziporkázó új és régi karakterei magukkal ragadnak – olyan ez, mint egy jól sikerült mozis "blockbuster", amit izgatott kukorica rágcsálás kísér, ám a moziból kifelé még lelkesen duruzsoló tömeg másnapra már elfeledi, hogy mit is látott, csak a kellemes szórakozás emléke marad. A Tó Úrnője éppen olyan, amilyennek egy záró kötetnek lennie illik. Ó és el ne feledjük Vilgefortzot, a könyvsorozat történetének talán legérdekesebb főellenfelét. Nyilván szükséges a felvezetés az elkövetkezendő események fényében és Sapkowski magával ragadó stílusa itt is feloldja a nehézségeket – a lebilincselően összetett karakterek (különösen a konklávé szeszélyes asszonyait kedveltem… a férfiú esendőség, na), Ciri sivatagi megpróbáltatásai és persze a Yennel átélt közös pillanatai feledhetetlenné tették ezt a kötetet is. Geralt "vajákoddása" soha nem tér vissza ilyen letisztult formában és csak remélni tudjuk, hogy a Netflix által képernyőre álmodott sorozat visszahoz valamicskét ebből az elképesztően megkapó hangulatból. A politikai színtér ábrázolása, a hatalmi tengelyek felrajzolása, a fontosabb játékosok "táblára helyezése" nyomán picit háttérbe szorul az egyén. De az ígéretet illendő megtartani, így hát feltornyoztam magam mellett a megjelent nyolc kötetet és uccu, újra elolvastam mindahányat néhány nap leforgása alatt. Ezzel pedig elérkeztünk a lista első helyezettjéhez és mindenek lezárásához. A The Witcher 3: Wild Hunttal soha nem játszottak annyian, mint most, és valószínűleg a könyvesboltokban sem állnak halomban a Vaják-készletek.

Az viszont elvitathatatlan, hogy ez a regény a Vaják ciklus méltó végső felvonása. A szálak végre összecsókolóznak, Sapkowski pedig könyörtelen intenzitással borítja ránk az elképesztő történések sokaságát. A korábbi szövegek felépítésétől és szóhasználatától eltérően itt a forma és a stílus is változott, rengeteg a latin vagy az abból "magyarosított" kifejezés (itt nyilván a fordítás is fontos szerepet játszik), tekintve pedig hogy ennél a műnél az író nem volt a rövidebb műfaj keretei közé szorítva, maga a történet sem olyan szorosan megírt, mint Az utolsó kívánság vagy A végzet kardja novelláinak esetében. A Vaják legenda – II. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a Viharidő egy rossz(abb) könyv lenne, vagy kevesebb; épp ellenkezőleg. Lévén kiterjedésében kurtább, történéseiben viszont sűrűbb a többi regénynél, itt-ott bizony leheletnyit elnagyoltra sikeredett. Picit elkanyarodunk a regényciklustól, csak hogy visszatérjünk mindenek kezdetéhez, az első Vaják könyvhöz, ami megalapozta a legendát. Ugyan események tekintetében a könyv már csak a végére gyorsul fel igazán, valahol ott, ahol hőseink hátrahagyják a Vaják erődöt, de ízessége, dialógusai és a bemutatott karakterek okán számomra az egyik legélvezetesebb Vaják regény volt mind közül. Az öt regényen átívelő, epikus sorozat nyitókötete, ahogy azt már korábban is írtam, új magasságokba emeli a Vaják-mondakört, s mint ilyet, képtelenség lenne nem a sorozat felső ligájába helyezni.

Mindemellett fontos hangsúlyoznom, hogy ez még mindig egy bitang jó novellagyűjtemény, mely ha lehet, még mélyebben járja körbe a rút regék között élő, szakmája sötét hozadéka okán számkivetett vaják létének megpróbáltatásait, arról már nem is szólva, hogy felvezeti az elkövetkezendő könyvek – névleg az öt kötetes monda – érzelmi alapvetéseit. Sapkowski gondos alapossággal fugázza ki a történet csempéinek hézagait, hogy mire elérkezik a záró kötet, már körömrágva, a fotel szélén egyensúlyozva drukkoljunk azokért, akik egyre inkább hozzánk nőttek a regények során. Nincs könnyű dolga annak, aki el szeretne merülni Andrzej Sapkowski Vaják univerzumában, ugyanis a teljes sorozat összesen nyolc könyvet tartalmaz, ráadásul ezek közül kettő novelláskötet (amelyekről korábban már írtunk: Az utolsó kívánság, A végzet kardja), egy pedig különálló regény. Marysia Kluziak készített egy kalkulátort, mely segít, hogy személyes preferenciáink megadásával megtaláljuk a legjobb sorrendet. Kiválaszthatjuk, hogy csak a könyvek, csak a játékok, vagy esetleg mindkettő érdekel minket, megadhatjuk, mikor kezdenénk, milyen gyorsan olvasunk, mennyit szánunk rá egy nap, illetve hogy a játékokat hogyan pörgetjük, milyen tempóban szeretnénk haladni. A toussaninti kaland, a döbbenetesen jól megírt brennai csata, a leszámolás Vilgefortz kastélyában mind egy-egy gyöngyszem, amit egyhamar nem foguk elfeledni. Gyakran madártávlatból figyelve az eseményeket körözünk egyre fent, különböző helyszínek között csapongva, soha nem vesztegelve pár oldalnál többet bármelyiken. A regény, melynek fókuszában Ciri és a Patkányok, illetve a kétségbeesett Yennefer skelligei nyomozása áll, s melynek Geralt és kurta-furcsa kompániája ad keretet, különösen hangulatosra sikeredett, még akkor is, ha sokkal inkább a karakterjellemek satírozására, mint a történet görgetésére összpontosít. Többet megtudunk a mágusokról, a Kontinens politikájáról, és még a vajákok titokzatos céhéről is kiderül néhány új információ, ezen dolgok egymást fedő részei pedig tovább mélyítik a történetet. Hiszen az alkotó tehetségén túl oly sok mindenen múlik egy könyv sikere – hangulatunkon, fókuszunkon, ízlésünkön. A GABO-féle új kiadás azonban rendelkezik egy ajánlott olvasási sorrenddel, ezzel is segítve azokat, akik meg szeretnék ismerni Ríviai Geralt történetét, így egy gyors utánaolvasás után bárki belevághat a lengyel író világhírű sorozatába.

Semmiképpen nem tartom ezt mérvadónak és hiszem, hogy a ti személyes toplistátok épp olyan jó, mint az enyém. Vaják kontra Trónok harca. A kicsivel több, mint négyszáz oldalnak köszönhetően Sapkowskinak bőven volt ideje foglalkozni a karakterekkel, elsősorban Geralttal, és a cselekmény is komplexebb. Sapkowski igazi remekművet alkotott ezzel a kötettel.

Az öt kötetes eposz második nagy fejezete nem könnyű, pontosabban nem könnyen követhető olvasmány. Nincs idő elidőzni karakterek és motivációk között, mert futni-szaladni kell a nagy finálé felé. Ez lenne hát az én személyes listám… mi a tiétek? A későn érkezett, sorrendben nyolcadik kötet egy külön történetet dolgoz fel, ami se nem novellagyűjtemény, sem pedig regény – engem leginkább egy asztal körül játszott szerepjáték-kampányra emlékeztetett a maga egyetlen eseménye köré felhúzott mellékszálaival. Ne féljetek megosztani velünk. Úti-regénynek tetszhet a könyv, hiszen jól meghatározott csapásvonalon halad a végkifejlet felé (bár már tudjuk, hogy a visszatekintésektől sűrű Fecske-torony megtöri majd egy csöppet a lendületet), nyomasztó viharfellegként árnyékolva be A tó úrnőjében kiteljesedő jövőképünket. Nem csak az teszi egyedivé, hogy egy különálló történet, és a korábban megismert karakterek és helyszínek közül is csak néhánnyal találkozunk, hanem az is, hogy olykor olyan, mintha egy teljesen más író könyvét olvasnánk. Próbáljátok ki, hátha segít, aztán essetek neki a könyveknek/játékoknak bátran, jó lesz! További a Vaják univerzumhoz kapcsolódó cikkek: - 10+1 színész, aki eljátszhatná Geraltot a Netflix Witcher-sorozatában. A Viharidő egyik fejezetéből képregény készült, amely magyarul Rókagyermek címen jelent meg a Szukits Kiadó gondozásában; a könyvsorozat további részei a továbbiakban is a GABO kiadótól várhatóak a tőlük már megszokott felújított és javított minőségi kiadásban.

Habár rajongok Sapkowski novelláiért – igen, én is azok közé tartozom, aki hiszi, hogy a lengyel mestertolnok tehetsége a frappáns, rövid történetek lejegyzésekkor ragyog a legfényesebben – valamiért ezt a kötetet éreztem a legkevésbé… hm… egyedinek. Grandiózus, kicsit depresszív és kézreszketősen izgalmas. Meglehet azért, mert így, lendületből olvasva a könyvsorozatot picit soknak találtam a visszahallást: a bevált frázisok és fordulatok kelléktárában picit elvész az eredetiség. Én amúgy is hiszek az érdekes figurákat tömörítő csapat dramaturgiai erejében, a háború égette földeken bolyongó, szeretteit kutató Geralt köré gyűlő kompánia az egyik legjobb társaság, akikről valaha is olvastam (talán Glenn Cook Fekete Seregét leszámítva). 5 dolog, amit talán nem tudtál a Vaják-franchise-ról. Egy korántsem ideálisan végződő küldetés után Ríviai Geralt válaszokat keresve Kerack királyságába érkezik, ahol szinte már az első percekben összetűzésbe keveredik a városi őrség néhány tagjával, nem sokkal később pedig a messze földön ismert vaják kardjait is ellopják. Talán csak Ciri világokon átívelő szálai bolygatják meg olykor a narratívát, ami úgy lehet bravúros írói fordulat, vagy alkalmi csapongás… ki-ki értelmezze vérmérséklete szerint. Én például ha minden könyvet elolvasnék és az összes játékot a kiegészítőkkel együtt végigjátszanám, ütemterv szerint szeptemberre érnék a végére, de simán lehet, hogy elhúzódna a sorozat második évadának premierjéig.

A Netflix-féle Vaják sorozat dobott egy nagyot a franchise népszerűségén. Ebből alakult ki személyes toplistám, ami alkalmasint szembe megy korábbi véleményemmel, s amit csak úgy, a diskurzus kedvéért osztok meg veletek. Igazi ízét vélhetően az alapkövek letétele fölött érzett izgalom adja, hiszen itt már sejtjük, hogy valami grandiózus van készülőben. Ez aztán csak további bonyodalmakat szül a szörnyvadász számára, és hamarosan ármánykodó mágusok társaságában és politikai csatározások kereszttüzében találja magát. A Viharidő egy érdekes regény. Ezt követően kiírja, mennyi idő kell, hogy mindent befogadjunk, és mikorra fogunk végezni az egésszel. Bemutatkozik Ciri, megismerjük Kaer Morhent és kibővül a novelláskötetek merész, de kurta ecsetvonásaival felvázolt világa is. Az eredetileg 2013-ban megjelent Viharidő sorrendben a harmadik könyvnek tekinthető, különálló regény, amelynek főszereplője nem meglepő módon a novellákból már megismert vaják. Ugyanakkor, ha egyszer kézbe vesszük a kötetet, idő bővében valószínűleg le sem tesszük majd azt az utolsó oldalig. Úgy gondolom, hogy egy óvatos író léptei ezek, aki a sikerhez vezető úton hátrahagyott lábnyomokba szökdécselve igyekszik megismételni az első könyv diadalmenetét, valamivel kevesebb sikerrel. A ciklus harmadik felvonása az egyik kedvencem, már ha karakterekről van szó.