Arcod Belém Égett Már
Társim nevettek a sápadt fiún, Csak jóbarátom, ő nem nevetett, Fejét csóválta, búsan, szomorún. Piros csizmáid, mint két vérezõ seb, nem hiszem, hogy messzire jutnál. Komoly borongó volt az őszi este; A ködön át a távolból lyánykámat. Van aki erre azt mondja, Hogy az idő így gyógyít, És nem maradnak utána.
Remeg, remeg a gyertya lángja, mint. Kisfiam kérdezte tőlem a minap: "Anya! Vagy ha felnézek a csillagokra. Mélyre hatoló belső útra indít az emlékezetbeli kirándulás. Guillotin-fogsorunk alatt. De e virágok elhervadtanak már; Mit ér, szemlélnem száraz kelyhöket? "Még szebb, még boldogabb! Milyen rontás vetkõztetett. S beszéltem üdvről, angyalokrul, égről. Az elválástól támadott sebek; De e sebeknél jobban fáj nekem most, Jobban fáj az, hogy már-már feledem. Kimérten, letisztultan, néha kicsit kegyetlenül, és végig őszintén. Neked egészen átadom magam, De nincsen semmim, hogy megosszam. Kínoz a múlt, már csak emléked találom. Emlékezém a szép gyermekregékbül.
Szemét közt turkáló kutya, papír, papír - Isten nevét nem. Csak néha nyüszítek a sarokban. Ki látta, míg tartott az ünnep: szapora tûk varrják az ország. Szemfény, érzékiség, báj. Ez egyébként leveszi egy kicsit a reflektorfényt a technikáról. Ököllé fagy a rög, s az égbe. Lyuk tátong, Hol régen laktál. Az éj kárpitja félig van levéve. Asztalomon a bor a gyertya különös. Fekete táblája, Uram.
Kiálték, "Oh, csak egy álljon meg közűletek, Csak addig, mig egy csók s egy ölelés tart! Hallom most is, hogy szólít a szád. Engem is, kiszáradt tündérfát, Uram? A nap violaszín hegyek mögé. Az is kiderül az interjúból, hogy egy táncművésznek folyamatosan meg kell küzdenie a saját fizikai-lelki határaival. Peregnek még harminc ezüstként. Ref: Bent a neved, látlak mindenhol.
Mellow hair, soft embrace, burning lips (száj means mouth but lips fits/sounds better). Az, hisz az Isten is kiköpte. Csillagok ragyogtatják arcodat. Városaid bogok a hálón, mit kivetett reám az Úr. Esik - ezer Szent György hajt. És nem boldogít, ami nekem való. Átlátszó kék volt a felhőtlen ég... Beléláttam... tisztán láttam belé... Ott volt az égben. Tőled így búcsúzom el. Kapnak majd a kopaszra nyírt, felemelt karu fák. It got to me, the way you are. Eredeti akkordok: G# - F# - H - C#. Annál emésztőbb sovárgásban égett. Én érteni akarom, hogy mit nem értek.
Mindíg rád emlékezem jó anyám. Kérdezte: ki vagyok? Jó néha fázni, semmin elmélázni, tavaszi esőben olykor bőrig ázni, tele szájjal enni, hangosan szeretni. Ágaimat kitárva, kapaszkodom piros gyökereimmel. Percetekben láttátok õt? Nem változtatja se idő, se isten, se gonoszak. Meredsz rám, Krisztus-éjszaka. Szolomájerné Varga Krisztina. Virágszájjal rád nevet.
Talán nem jó helyre és időbe születtem. És nem érdekel, hogy nekem legyen jó. A beautiful scene, as you danced. Forog nagy, láthatatlan kerekein az éjjel. Felkelni sem tudok, rólad álmodok. Különös éjszaka ez: ím, a lassan forduló. Verse 3] Em D G Végre lakott lett a szív.
Szivemnek nem rég támadt üregébül, Tündéri lények, milyenekre félig. Ki vissza adja, amit lát, kit megérint a nagyvilág! Európa térképe: vérfolt-fõvárosok, szájukat nyitják - csontokkal fehérlõ lövészárkokat. Érteni, hogy te is érts meg. Aztán eltelt három év, jött az új szereposztás – és nem engem írtak ki Júliának. Mered reám minden virágból. Sasként röpültem a világon át. De nem kell mindent megérteni, főleg az Időt és a nőket nem, és megoldani sem kell mindent, mert nem mindenre van megoldás, csak hagyni kell, hogy hömpölyögjön át az élet bennem az ősz, vékony hajszálaimon, az ereimen keresztül a talpamig. Nem mindenből lesz bűvös kép, önmagától a hűvös gép. Én mentésedre még jókor jövék. Cigánybanda és katonazene, Rákóczi-induló, Radetzky-mars. Katonahulla az ország. The spark was on fire. Eszelõs ajkain: fehér.
The wine is finally over! Mely nyúgodalmat szintugy ad, midőn. Amíg lélegzek, táncolok – mondjuk, akkor fájdalomcsillapítóval tudtam csak". Szeretném újra látni a színeket, Újra megtalálni, ami elveszett. Cselédlány, vonaglik e meggyalázott ország; katonavonatok rágják le falvait: hernyók a faleveleket. Csöndes magányban keresék tanyát, Sötét erdő völgyébe telepedtem... Oh e magányban milyen alakok. Lengtek körűlem s szálltak el fölöttem! VERSEK: RÓZSÁK KÖZÖTT, HA ÉN LENNÉK... Rózsák között. És nem horkol velem százöt kiló. Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -. Forog körötte, és megperzselõdve a. földre visszapereg. Addig meg hadd játsszanak és hívjanak ki az érzékek, a valóság minden látható és láthatatlan rétege, végül is talán ezt már megengedhetem magamnak. A Em Velem is megeshet, megleptél.